Az otthon az a hely, ahol az ember teljesen biztonságban érezheti magát a saját négy fala között a családjával. Így rengeteg kellemes emlékkel és örömteljes élményekkel gazdagodhat a család minden tagja az évek folyamán. Ez a zavartalan együttélés azonban nem lenne megvalósítható akkor, ha otthonunk nem lenne a betörőkkel szemben megfelelő módon biztosítva, többek között a műanyag ablak által.

A családapák és családanyák bizonyára jól tudják, hogy milyen jelentőségteljes témáról beszélünk, amikor a gyerekeink biztonságát hangsúlyozzuk. Ezek a csöppségek feltétlen bizalommal viszonyulnak hozzánk, aminek meg kell felelnünk, és olyan otthoni közeget kell teremtenünk számukra, ahol biztonságban növekedhetnek fel. Sokan azonban a bejárati ajtókon túl nem gondolnak a lakóházak másik legfontosabb stratégiai pontjaira sajnos, a nyílászárókra. Pedig ezek legalább annyira nagy hangsúlyt kapnak betörésbiztonság szempontjából, mint a bejárati ajtók.

A betörésbiztonság fokozása műanyag ablak által

A napjainkban közkedvelt és egyben korszerű műanyag ablak további hasznos tulajdonságai mellett betörésbiztonság szempontjából is egyedülálló lehetőségeket biztosít a tulajdonosai számára, amely által egy védett lakóhelyet nyújt számunkra a betolakodókkal szemben. A régi, elavult nyílászáró megoldásokkal szemben a modern műanyag nyílászáró gyártói már a biztonsági szempontokat is vizsgálják az ablakok előállításakor. A nagyobb városokban egyre inkább sűrűsödő betörések száma nagyon indokolttá tette azt, hogy a nyílászárók területén fokozottabb figyelmet szenteljenek a betörések elleni védelemre is.

műanyag ablak nagy házban

Van értelme egyáltalán biztonságról beszélni a nyílászárók esetében?

Annak érdekében, hogy szeretteink és nagyrabecsült értékeink, anyagi javaink biztonságban legyenek a műanyag ablakok védelmi funkciói által. A gyártók elsősorban a nyílászárók profilvastagságát növelték meg, ami által rendkívüli mértékben fokozták ezek vasalatainak a kiszakítási minőségét. Nyilvánvalóan mi is ismerjük a mondást, miszerint “tolvaj előtt nincsen zár”, azonban nem mindegy, hogy mennyire könnyítjük meg számára az otthonunkba való behatolást.

Vannak olyan betörők, akik esetében többnyire inkább a könnyű lehetőség szüli az ötletet és motiválja a betörést, mintsem az előre megfontolt, kitervelt bűntett. A mi feladatunk elsősorban az, hogy lakásunkat ne tegyük ki ennek a veszélynek, hanem előre úgy tervezzünk, hogy ezáltal kizárjuk az alkalmi tolvajlások és betörések lehetőségét, amennyiből lehet. Ennek érdekében a gyártók a profilvastagság növelése mellett a kilincsek kialakításában bevezetett fejlesztések által is tovább növelték a biztonságot.

műanyag ablak étkezőben

 

A biztonsági gát a műanyag ablak esetében

A műanyag ablakok profiljának közepén található továbbá egy olyan szerkezeti elem, ami tovább fokozza a nyílászárók védelmi minőségét. A szóbanforgó szerkezeti elem egy olyan gát, ami a profil közepén helyezkedik el, és megakadályozza azt, hogy a vasalatot elérje a betörő személy a betörésre használt szerszámmal. Amennyiben ez viszont nem lehetséges számára, akkor csupán az ablaküveg betörésével próbálkozhat, ugyanis így már nem tudja kiemelni az ablak nyíló elemét a helyéből.

A különleges tervezési sajátosságainak és előnyeinek köszönhetően ma már a műanyag ablak az egyik legkedveltebb nyílászáró a nagyvárosok lakossága számára amellett, hogy vidéken is előszeretettel használják. Amennyiben pedig valaki nincs megelégedve az alap biztonsági funkciókkal, extra funkcióként már számos helyen forgalmaznak például zárható kilincseket is a műanyag ablakokhoz, amely által tovább fokozhatjuk otthonunk védelmét.


2022.07.13. | Blog

Kérjen árajánlatot nyílászárókra ingyenesen és minden kötelezettségtől mentesen!

Kérjen árajánlatot nyílászárókra ingyenesen és minden kötelezettségtől mentesen!