A nyári időszak végének közeledtével érdemes magunkban egyfajta „leltárt” végezni arról, hogyan készülhetünk fel egy újabb évszak beköszöntésére, és mikre érdemes ügyelni otthonunk megfelelő állapotának megóvása érdekében. A nyári kánikula után nagyon fontos, hogy lakásunk elemeire, azon belül is nyílászáróink – főleg a műanyag ablakok – működésére koncentráljunk, ha azt szeretnénk, hogy a berendezések és eszközök hosszú ideig megfelelően szolgáljanak minket.
Vegyük észre, ha baj van a műanyag ablak kapcsán!
A májustól szeptemberig tartó időszakban hazánkban többnyire olyan időjárási körülmények uralkodnak, amik lehetővé teszik a rendszeres szellőztetést, vagy akár a műanyag ablak állandó nyitva tartását. Éppen ezért elmondható, hogy ebben az időintervallumban jellemzően jobban igénybe vannak véve a nyílászárók – ezáltal nagyobb esélye van annak is, hogy meghibásodnak vagy megsérülnek.
Emiatt az őszi napok (és még a hideg, zord idő) előtt érdemes alaposan szemügyre venni a beépített műanyag ablak minden részletét. Különösen figyeljünk oda az üveg épségére és megfelelő illeszkedésére. Továbbá az ablakkeretek állapotát is mindenképpen mérjük fel, hiszen a szigetelés szempontjából ez kardinális (a rosszul záródó nyílászárók nyilván magasabb fűtésszámlát is okozhatnak közép- és hosszútávon).
Ugyanígy lényeges ellenőrizni azt, hogy a műanyag ablakok záró elemei (kilincsek, zárak stb.) milyen állapotban vannak. Ha mozognak vagy meglazultak, mindenképp kérjünk szakmailag megbízható csapattól segítséget. Cégünk természetesen ebben is megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal áll rendelkezésére.
Tippek a műanyag ablaknak a karbantartáshoz
Talán elsőre ijesztő lehet, ha arra gondolunk, hogy szükséges minden nyílászárót – a műanyag ablak készlet mellett akár az ajtókat is beleértve – egytől egyig tüzetesen átvizsgálnunk. Éppen emiatt a „két legyet egy csapásra” elv alapján érdemes lehet összekötni akár a takarítással is ezt a feladatot.
A műanyag ablak hosszú életének megőrzése érdekében amúgy is kiemelten fontos a rendszeres takarítás. Jó hír, hogy ez jelentősen könnyebb feladatot jelent más alapanyagú – például a fa – nyílászárókhoz képest. Speciális tisztítószerre ugyanis nincs szükségünk, azonban javasoljuk, hogy csakis professzionális, jó minőségű és környezetbarát tisztítószereket használjunk.
A legfontosabb, hogy az ablakokra rakódó port mielőbb tisztítsuk le, valamint a makacsabb szennyeződéseket is takarítsuk le róluk. Amire ügyelnünk kell, hogy a nagyobb koszfoltok eltávolítása során se sértsük fel a nyílászárók felső rétegeit túl erős súrolással.
Ha az ősz kezdetével nem is jut időnk minden nyílászárót egyszerre áttakarítani, ne aggódjunk, mivel még több hónapon át lehet alkalmunk rá, hiszen az „indián nyár” napjain is kedvező idő lehet hozzá. Akár több napra is feloszthatjuk a feladatot, ha egyszerre túl nagy kihívásnak éreznénk. Abban biztosak lehetünk, hogy a megfelelő figyelem és gondoskodás kifizetődik, hiszen ezáltal meghosszabbíthatjuk ablakaink és ajtóink élettartamát.